| | | Mások Rólam...
Krisztával pályafutása óta együtt dolgozunk, immár három éve lelkes segítője a Magyar Kórházszövetség éves kongresszusának, az egészségügyben az egyik legelismertebb rendezvénynek. Résztvevőink folyamatos elégedettségét vívta ki színvonalas munkájával. Miközben keze alatt naponta több tucatnyi hölgy szépült meg, arra is volt ideje, hogy a sminkelés és a divat történelmi hátteréről lelkesen meséljen, egyéni szaktanácsadásokkal tarkítva. Ráadásként el kellett viselnie a kongresszust szervező 10 teljesen különböző egyéniségű hölgy rigolyáit, hiszen a megjelenésükhöz méltó "egyenruhát" ő tervezte, felügyelve az utolsó apró részletig, hogy mindenkire maximális, az egyéniségéhez illeszkedjen az öltözék. Az pedig már csak "hab a tortán", hogy a rendezvény napjai alatt, a korai kelés utálatának hódolva, zokszó nélkül viselte a hajnali ébresztőket annak érdekében, hogy a szervezők fáradtságtól egyre inkább eltorzult arca is mindig ragyogó legyen!!! Csak köszönettel tartozunk érte!!!
Szlovákné Ili Magyar Kórházszövetség ügyvivője
Több alkalommal is Krisztát választottam sminkesemnek. Először a kismama fotózásnál, melyek remekül sikerültek. Később a kisfiunkkal készült családi fotózás alkalmával is Őt kértem föl a család sminkelésére. A képek itt is magukért beszélnek! Sosem csalódtam benne, pontos, és gyönyörűen dolgozik! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Bea Van Der Heyden
"Krisztivel egy fotózáson találkoztam, először sminkelt engem, már akkor nagyon megtetszett nekem a munkája és a stílusa. Utána meghívást kaptam egy szépségversenyre vendégként valamint zsűrizni kellett, ezért nem volt kérdés hogy a sminkemet Kriszti fogja elkészíteni, ott akkor egy natúr sminket csinált nekem, ami újra nagyon szépre sikerült. :) Legutóbb egy igazi party sminket készített, ami mindent vitt, sötét, füstös szemekkel. Ez a smink volt számomra a tuti imádtam gyönyörű volt még biztosan lesz ilyen sminkem, amit természetesen Kriszti fog készíteni..!! :)
Himer Krisztina
Kriszta, mint Ember: pontos, alapos, figyelmes, jókedvű, közvetlen, megbízható...és lsd. még lentebb! Kriszta, mint Sminkes: határozott elképzelésekkel bíró, maximalista, minőségre adó-mint anyagokban, mint kivitelezésben...és lsd. még fentebb:-)
Petrik Gyöngyi | | | |
|